2014. június 26., csütörtök

Life Plus termékek 2. rész



Ahogy ígértem, most bemutatom nektek a nyár egyik legnagyobb durranását, ami alvás közben szépít, fiatalít, megvéd a nyári napozás káros sugaraitól, tartósabbá teszi a barnulást és emellett egy komplex vitaminkészítmény testünk számára! Egyre több kozmetikus szakember áll mellé, használja és javasolja alkalmazását a hagyományos kozmetikai termékek mellett a szépség eléréséért!

Ez a :



LIFEPLUS FOREVER YOUNG SKIN FORMULA





Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy mi nők mindannyian bizonyos szinten járatosak vagyunk a kozmetikában, hiszen legtöbbünk használ arckrémeket, sminkelést, bőrápolókat. Sokan még ennél is messzebbre mennek a különböző több százezer forintos plasztikai eljárásokkal és injekciókkal, hogy megőrizzék-visszaszerezzék arcuk, bőrük fiatalságát. Ezt persze nem engedheti meg mindenki magának. Jó lenne ha elérhető áron olyan termékhez juthatnátok, ami segíthet ebben?

Van egy jó hírem – ebben segíthet a Lifeplus cég fejlesztése.



Az öregedés folyamatával azt hiszem mindannyian tisztában vagyunk. Testünk, bőrünk a belső folyamatok eredményeképp nemkívánatos változásokon megy keresztül: ráncok, táskás szem, petyhüdt bőr, stb. Sokan fedjük el ezeket alapozókkal, sminkekkel, de valljuk be, ez csak látszatmegoldás. Olyan, mint amikor valamilyen rozsdás felületet lefestünk. Alatta azért ott marad a rozsda.

A Lifeplus Forewer Young Skin Formula egyedülálló összetevőivel belülről javítja, szépíti a testet és ennek eredménye a látványos bőr és arcfiatalodás. Alkalmazza három hónapig, és 10 évet fiatalodik arca, bőre!

Hogy segít a Lifeplus Forever Young Skin Formula megtartani az arcbőr simaságát és egészséges színét?

Fokozza bőre egészségét és tartsa meg annak egyensúlyát miközben leszámol a korai öregedés jeleivel! Tüntesse el a narancsbőrt, töltse meg élettel bőrét, hogy az újra ragyogó, egészséges fényű, kiegyensúlyozott és fiatalos legyen!

Csökkentse a bőr öregedésének a jeleit. Örüljön a sima arcbőrnek és az egészséges arcszínnek a Lifeplus Forever Young Skin Formulával. Az ebben a táplálékkiegészítőben található egyedülálló tápanyag kombináció, amelyet vállalatunk saját tengeri kivonatából nyernek, úgy hat a bőrre, mint az egyenesen a tengerből jövő táplálék.


A Lifeplus Forever Young Skin Formula ezenkívül tartalmaz hialuronsavat, kondroitinszulfátot, kollagénképző aminosavakat és más anyagokat, amelyek támogatják a testben az egészséges mennyiségben felhalmozott kollagén megtartását. Ezek az anyagok hozzájárulnak egészséges és fiatalos bőrsejtek kialakulásához és megtartásához, és így úgyszólván „belülről” gondoskodnak arról, hogy az arcbőr megtartsa egészséges színét, ellenálló képességét és rugalmasságát.

Főleg nőknél jellemző a cellulitisz, narancsbőr kialakulása. Lehetnek soványak, molettek, végezhetnek ülő vagy álló munkát, a gödröcskék, a paplanhatású bőr bárkinél előfordulhat. Kialakulása nincs korhoz kötve: már a 16-18 évesek combján fenekén is felfedezhető. Bizonyos kor elérése után, stressz, felfokozott életmód, a dohányzás és alkoholfogyasztás, a terhesség vagy a rossz minőségű táplálkozás, a hormonszennyezett ételek, gyorséttermek, a testmozgás hiánya miatt a kötőszövetek fellazulnak, rácsos szerkezetűvé válnak, ezáltal könnyen bejutnak közéjük a méreganyagok, melyek felelősek a narancsbőr kialakulásáért. A női test bizonyos részei – comb, fenék, csípő – egészen nagy mennyiségű zsírszövetet képesek elraktározni, melyektől azután alig lehet megszabadulni. Amikor a zsírsejtecskék meghíznak, lelassul a vérkeringés, csökken a bőr hőmérséklete, anyagcserezavarok lépnek fel, méreganyagok jutnak be és kialakul a cellulit. Az összetapadt zsírsejtek a bőr felszíne felé vándorolnak és a laza szerkezetű kötőszöveten keresztül átnyomódva válik láthatóvá, tapinthatóvá a paplanhatású bőr. A 20-30 éves nők 45%-a, míg a 30-35 évesek újabb 20%-a szenved a problémától.


A Lifeplus Forever Young Formula a kötőszövetek megerősítésével, feltöltésével támogatva a test bőrstruktúrájának átalakítását csökkenti a narancsbőrös felületeket vagy gátolja annak kialakulását. Nagyon komoly probléma esetén ajánlott külső kezeléssel kombinálni.

A sima és egészséges arcbőr elősegítésével a Forever Young Skin Formula felerősíti az arc- és testápoló krémek, olajok és egyéb szerek hatását tekintet nélkül a márkára. Egészítse ki táplálkozását csak három hónapig ezzel a termékkel, és győződjön meg róla ön is. Használat előtt és után az arcról készített fotók nagy közelítésben gyakran jól kivehető különbségeket mutattak. Lifeplus Forever Young Skin Formula segít a bőr simaságának és egészségének a megtartásában. A terméknév mindent elmond: örökké fiatal!



A tengeri tápanyagok elősegítik a kollagéntermelést


Finnországban, Hollandiában és az USA-ban tanulmányt végeztek a Lifeplus Forever Young Skin Formulában található minőségi tengeri kivonattal olyan középkorú nők részvételével, akik életükben erősen ki voltak téve a nap káros hatásainak. Ezek a tanulmányok már nyolc hét elteltével a bőr feszességének, színének és minőségének a szubjektív és objektív javulásához vezettek a kontrollcsoporttal való összehasonlítás alapján, amely csak placebót kapott.

A Lifeplus Forever Young Skin valóban kiváló termék. Egyedülálló tápanyag kombinációval úgy hatnak ezek a tabletták, mint táplálék a bőrnek. Ezek a tápanyagok alátámasztják a test saját kollagén- és elasztin termelését, a test primer rendszerét a bőrstruktúra kialakításához és a narancsbőrös felületek eltüntetéséhez.

Számos klinikai tanulmány résztvevői, és számtalan vevő meséli, hogy a hajuk, a körmeik és a bőrük egészsége és ellenállósága észlelhetően javult, többhavi használat után.

A Lifeplus Forever Young Skin Formulá-ban található minőségi tengeri kivonat gazdag glykozaminoglykánokban (GAG-okban), amelyek a porc építőelemei. A formula tartalmaz ezen kívül kondroitinszulfátot (egy további GAG-forrás), tengeri uborkát (szintén gazdag GAG-okban és konroitinekben), valamint Proteint, A-, C-vitamint, thiamint, riboflavint, niacint, kálciumot, vasat, magnéziumot és cinket. A tengeri uborka rokon a tengeri csillaggal és több, mint 5000 éve fő táplálékként szolgál.

Szinergiában ható alkotórészek


Ez az egyedülálló táplálékkiegészítő tartalmazza ezen kívül a következő szinergiában ható anyagokat: hialuronsavat, rizsproteint, hidrolizált kollagént, csomós moszatot (kalcinált tengeri moszatot; amely a nyomelemek kíváló forrása), antioxidánsokat (mint például C-, D-, E-vitamin), komplex karotint, cinket, és Acerola-kivonatot. A papayából és ananászból kivont, hozzáadott enzim-koncentrátumok elősegítik a flavonoidok és más tápanyagok felvételét.

Belső táplálék a bőrnek


A Lifeplus Forever Young Skin Formulában található természetes tengeri kivonat és a többi tápanyag segít megtartani az egészséges mennyiségű kollagént és elasztint. A külső bőrápoló termékekkel ellentétben a Lifeplus Forever Young Skin Formulában található speciális tápanyagok belülről hatnak. A bőr megtartja sima, fiatalos, sugárzó külsejét. Ezen kívül az egész testben található állagproteineket is támogatják a tápanyagok. A Lifeplus Forever Young Skin Formula azoknak különösen ajánlott, akik káros környezeti hatásoknak vannak kitéve, tehát a szabad gyökök által okozott nagyobb megterhelésben kell élniük és dolgozniuk.

Szépítő hatása mellett tehát a Forewer Young Skin Formula egy komplex vitaminkészítmény, amely jelentősen csökkentheti a vitamin hiányból eredő hiányállapotos betegségszerű tüneteket. Emellett a nyári hónapokban pont aktuális: összetevői védik testünket a nap káros sugaraitól és tartósabbá teszik a barnulást – nyaraláskor ideális termék. Fiatalodjon, szépüljön alvás közben, élvezze a napozás örömeit és legyen hosszan tartóbba a lebarnulás, miközben ellátja testét a megfelelő napi vitaminokkal!

Szedje ezt a terméket csak három hónapig, és készítsen az arcáról előtte és utána fotókat. Ezek a felvételek gyakran jól látható különbségeket mutatnak. A termék neve mindent megmagyaráz: mindörökké fiatal – illetve fiatalabb!



Csomagolás:


A kapszulákat egy egyszerű, fehér, műanyag dobozkában kapjuk, amelyről hiányzik a figyelemfelkeltő, szinergiát jelképező Lifeplus logó. A fehér alapon hivalkodás nélküli kék felirat nem is sejteti azt a nem mindennapi „erőt”, amelyet tartalmaz.


Adagolás:


Napi kétszer egy tabletta táplálkozáskiegészítőként a bőrben és a testben található kollagénért.

Mesterséges tartósítószert, cukrot, keményítőt, koffeint, sót, búzát, glutént, élesztőt, kukoricát, tejet, tojást, tenger gyümölcseit, szójaszármazékot, mesterséges édesítőszereket, mesterséges aromát vagy színezéket nem tartalmaz.

A kapszulák könnyen lenyelhetőek, semleges ízűek.

Tapasztalat:

Már két hét után kezdtem érezni a hatását. A hajam sokkal fényesebb, selymesebb lett, mint amilyen általában lenni szokott, megszűnt a hajvégi csomósodás, ami kifésüléskor sok kellemetlen pillanatot szokott szerezni.

A körmeim felületén lévő kis hibák nyom nélkül eltűntek, és sokszor azon vettem észre magam, hogy nem használok testápoló krémet, mert nem igényli a bőröm.

Termékinformációk:


Tabletták egy dobozban: 60 darab



A termék a következő anyagokat tartalmazza:


tengeri koncentrátum (összetett szénhidrátok 50 %, protein 30 %, zsír 0,5 %), kondroitinszulfát, izolált rizsprotein, dikálciumfoszfát, tengeri uborka-kivonat (Stichopus japonicus Selenka) nátriumkroszkarmellóz, hidrolizált kollagén (sertéstől), csomós moszat (kalcinált tengeri moszat; Ascophyllum nodosum L.): por az egész növényből, sztearinsav, cinkglukonát, C-vitamin (aszkorbinsav), karotinoidok (pálma- és sárgarépaolaj keveréke), Acerola (Malpighia punicifolia L.): gyümölcskivonat, természetes vaníliaaroma, kovasav, E-vitamin (D-alfa-szukcinát), D3-vitamin (Kolekalciferol), PhytoZyme™-keverék (koncentrátum bromelainból, papainból, aloe verából, lucernából, petrezselyemből, valamint zöldség- és gyümölcskoncentrátum sárgarépából, brokkoliból, spenótból, karfiolból, spárgából, zellerből, céklából, pepperoniból, zöldbabból, zöldborsóból, édesburgonyából, uborkából, tökből, cukorborsóból, paradicsomból, holdbabból, csiperkegombából, banánból, mézdinnyéből, vörös áfonyából, guavéból, citromból, mangóból, narancsból, papayából, őszibarackból, ananászból és grape fruitból).



Következő ismertetőm a hobbi és élsportolóknak valamint az extrém körülmények közt dolgozóknak szól majd. Mit értek extrém körülmények közt? Magyarországon csaknem minden vállalkozó és alkalmazott extrém helyzetekben dolgozik, hisz a stressz nem kímél senkit :-)

Egy szenzáció, jóízű termék, amivel azonnal jelentős teljesítménynövekedést lehet elérni, ami segít a leépült szervezet feljavításában, és amely megoldás lehet a potenciazavarokkal küszködőknek mellékhatás nélkül!

Remélem tetszett ez a bejegyzésem is és sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket :)   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése