2019. június 13., csütörtök

SHISEIDO White Lucent ragyogásfokozó gél krém - Ragyogás pigmentfoltok nélkül




Sziasztok! 

A DOVEX blogger találkozóján volt első megismerkedésünk a SHISEIDO újdonságaival, többek között a White Lucent Brightening ragyogásfokozó gél krémjével, melyet akár éjszakára, akár nappalra is épp úgy alkalmazhatunk, mert 24 órán keresztül folyamatos védelmet táplálást nyújt majd a bőrünknek. 






Nagy segítség, mert segít visszaállítani a bőr regeneráló képességét, aktiválja a bőr megújuló képességét a pigmentációs károsodásokkal szemben, ráadásul halványítja a már meglévő pigmentfoltokat.

Szabályozza a túlzott melanin termelést, és ellenállóbbá teszi a bőrt, ezáltal megelőzi a jövőbeni pigmentfoltok kialakulását. 






Géles állagú, ami az én bőrömnek nagyon jót tesz, mert ugyan nem egy nehéz krém, mégis nagyon jól hidratál, szépen simítja az apró és nagyobb ráncaim, és nem engedi kiszáradni sem éjszaka, sem nappal, még ebben a meleg időben sem. 😊











....és most a márkáról is röviden 


"„Shiseido“ azt jelenti „Becsüld meg a Föld erényeit, melyek új életet és új értékeket teremtenek“. A Shiseido vállalat 1872-ben alakult Tokio Ginza negyedében az első nyugati stílusú gyógyszertárként. A márka a legmodernebb csúcstechnológiákat ötvözi a távolkeleti filozófiával. Shiseido számára a szépség nem csupán a külső megjelenést jelenti, hanem az általános jó közérzetet bármilyen életkorban. Minden terméke - pozitív hatása mellett - a test és a lélek harmóniáját szolgálja, hozzájárul az általános jó közérzet eléréséhez, miközben a természetes szépség mellett optimális bőrápolást is nyújt."




Azt hiszem fenti soraimban mint leírtam amit véleményként szerettem volna........és még annyit, hogy már két hónapja használom a terméket, és amellett, hogy még mindig félig van a tégely (szóval nagyon gazdaságos) sikerült egy bőrtökéletesítő csodára lelnem. 😊

Az állaga, az illata, a hatása tökéletes az én száraz, foltocskás, ráncosodó bőrömnek. 
Ugyan nem egy olcsó termékről van szó, de eleve a név is kötelez, ráadásul, ha azt vesszük, hogy minimum 3 hónapi adag (de szerintem több is, csak én "zabálom" 😃), így mindenképp megéri az árát (kupon napokon sokszor nagyon jó kedvezménnyel is megvásárolható 😉), pláne hogy tényleg hatásos a pigment foltok ellen, sőt még a nagyobb ráncaimat és szépen simítja. 😊 


Célom a szemkörnyékápoló szérum beszerzése, mert a minta termék alapján szintén egy nekem való kis csoda, úgyhogy nagyon várom, hogy mihamarabb beszerezhessem! 😃 




Beszerezhető: Douglas Parfüméra, Marionnaud Parfüméria, és a Müller Drogéria üzleteiben. Vagy online a douglasshop.hu, vagy a marionnaud.hu webáruházakban.  


2019. június 4., kedd

IsaDora Summer - A nyár érintése




Sziasztok! 

Mint minden évben, most is csodaszép nyári újdonságokat hozott el nekünk az IsaDora, szépséges homok, narancs, és tengerkék színekben. 😊 Ráadásul a napsütötte, fénylő bőrről idén sem kell lemondanunk, hála az új Protect & Glow primernek. 

...és, hogy az élénkebb színekről se feledkezzünk meg, gyönyörű és új formulájú rúzsokat is megtalálhatunk a kollekcióban. 😊





A megszokott minőség mellet, csodaszép homok, narancs és tengerkék szín összeállítású szemhéjpúder palettát állítottak össze, melyekkel a mindennapi nyári sminkünket egyszerűen elkészíthetjük. 
Ráadásul ezek azok a színek, amiket mindenki bátran használhat, legyen szó fiatalabbakról, vagy az idősebb korosztályról (akik örökké fiatalok természetesen). 😊





Minden szín külön is egy-egy csoda, de ha komplett sminket akarunk készíteni, akkor számos variációt el tudok képzelni amivel megbolondíthatjuk a mindennapokat. 😊




A kedvencem amúgy a tengerkék, és még úgy is csodásan mutat a szemhéjamon, hogy kék a szemem. 😊 

Nemhogy nem nyomja el a szemem színét, hanem csodaszépen kiemeli a kékségét. 😊 





Mint ahogy a swatchokból is látszik, minden szín egy kis egyediség a maga nemében. 😊






De ha még variáljuk, keverjük is őket, akkor igazi tengerparti hangulatot tudunk varázsolni magunkra !  






A Gloss Stick Stylo-val igazi újdonságot kapunk.....mégpedig nemcsak egy tartós rúzst, hanem olyat ami szép fényes finissel rendelkezik, ápolja, és UVA és UVB elleni védelemmel óvja ajkainkat. 




A 30-as Sunshine Red árnyalatot van szerencsém kipróbálni és használni, és tényleg nagyon szép az ajkakon. Igazi nyári szépség ! 





Szépen terül, nem maszatolódik, tartós, és ha kopik akkor is nagyon fokozatosan és szépen. 😊








Most júniusban már a Douglas Parfüméria polcain megtalálható lesz a nyár slágere, a csodaszép fénylő, tündöklő, selymes bőrképet  adó Protect & Glow Primer, mely akár önmagában, akár alapozó alá is használható. 





A szín is tökéletes minden világos bőrárnyalathoz, mert amellett, hogy picit sárgás az árnyalat nagyon szépen terül a bőrön, és a végeredmény inkább csak szép fénylő bőr, és semmi sötét vagy bőrtől eltérő szín. 😊 





Bársonyos, fénylő bőr, és mivel több funkciójú primer, így tökéletes összkép.  

Ha csak önmagában használom is szép, egészséges színű lesz az arcom, de ha alapozó alá kenem, akkor szépen eggyé olvadnak, és csak egy ilyen kis glowing hatást kapunk, és persze selymes egységes bőrt. 




Ami szintén újdonság az IsaDora-nál, az a Brow Powder Pen szemöldökceruza. 




Púderalapú szemöldökceruza, 5 árnyalatban kapható a természetestől  az intenzív és hangsúlyos szemöldökig. 

A finise, lágy és púderes, alkalmas a szemöldök formázására, ívelésére, a rések finom kitöltésére is, ahogy ez a fenti fotóimon is látható. 😊

Lágy formula, mely tulajdonsága azért tökéletes, mert roppantul megkönnyíti a használatát.

Intenzíven pigmentált, és egész nap tartós viselet.




Beépített kefével rendelkezik, ami segítséget nyújt a szemöldök formázására és a és a púder eldolgozására. 
Forró, párás időjárási körülmények esetén is kiválóan alkalmazható. 

Ráadásul mint minden terméke a márkának illatanyag-mentes, és jelen esetben szemész által tesztelt.



Mindegyik csodálatos termék, és a nyári kollekció további darabjai is megtalálhatók a Douglas Parfümériák IsaDora álvánnyal rendelkező üzleteiben és a douglasshop.hu webáruházban.