BIODERMA - Amikor a gyermek belép a pubertás korba



Sziasztok! 

Ti is tudjátok, hogy bizony eljön az az idő mikor a gyermekünk belép a pubertás korba és ez a bőrén mutatkozik meg először. 

Nos nincs ez másképp nálunk sem.......de azért érdekes, vagy lehet érdekes mindannyiunk számára, mert egyre korábban érnek a gyerekek, és egyre előbb kell a kis bőrükről gondoskodni.

Nemrég vettem észre, és persze a kislányom is, hogy az arcbőrén, főként az orrocskáján kijött nem is kevés mitesszer, amivel muszáj foglalkozni, ugyanis ha időben elkezdünk törődni a bőrünkkel, akkor az az idővel meg fogja hálálni. 😊

Mi a BIODERMA-tól kaptunk ehhez segítséget, épp ezért is írom meg a tapasztalatainkat, és mutatom meg, hogy szerintünk a márkától  milyen termékeket jó használni. 

"A pubertás során a faggyú biológiai összetétele megváltozik. Irritáló, mitesszerképző zsírsavakban gazdaggá válik, amelyek folyamatosan visszatérő pattanásokat és mitesszereket eredményeznek. A fokozott faggyútermelés és az elszarusodás (hiperkeratinizáció) következtében a bőr megvastagodik, fénylő lesz és elveszíti lágy tapintását. Az aknéra hajlamos bőr nem megfelelő ápolása következtében maradandó bőrhibák is kialakulhatnak.
A BIODERMA által zsíros és problémás bőrre kifejlesztett Sébium termékcsalád minden tagjában megtalálható a Fluidactiv® szabadalom, melynek köszönhetően a bőr képes szabályozni a termelődő zsírsavak mennyiségét és minőségét, így visszaállítja a bőr egészséges faggyútermelését és hatékonyan előzi meg a súlyos bőrhibák kialakulását."

Sébium Gel moussant habzó gél




  • "A Sébium Moussant habzó gél kíméletesen tisztít, és meggátolja a bőrhibák kialakulását a Fluidactiv® faggyúkorrigáló komplexnek köszönhetően, amely biológiailag szabályozza a faggyú minőségét.
  • Mivel tisztító hatóanyagokban (cink-glükonát, réz-szulfát) gazdag, a Sébium Moussant habzó gél megtisztítja a bőrt és csökkenti a faggyú termelődését."

Minden napi használat mellett, tényleg nagyon jót tett eddig Krisztikém bőrével. Szépen megtisztítja a napi szennyeződéstől, és megfelelő terepet biztosít a többi termék használatához. 😊 


Sébium Lotion







"A Sébium Lotion hosszantartóan visszaállítja a kombinált-zsíros bőr egyensúlyást. Érzékeny bőrre is kiváló.
Aktív összetevőinek köszönhetően megakadályozza a bőrhibák kialakulását.
Glicerin, a bőrben megtalálható természetes hidratáló komponens, amely biztosítja a bőr hidratáltságát.
Cink-glükonát és B6 Vitamin, szabályozza a faggyútermelést. 
Capryloyl-glicin szabályozza a bőr pH értékét, így megakadályozza a pattanásokat okozó baktériumok elszaporodását.
A FluidactivTM szabadalom aktív összetevői biológiai szinten szabályozza a faggyú minőségét, tisztán tartja a pórusokat, amelyek eltömődése a pattanások kialakulásához vezet.
Az agarsavnak és szalicilsavnak köszönhetően kiegyenlíti a bőrfelszínt és összehúzza a pórusokat."





Nagyon kellemes enyhe illatú lotion, melyet a habzó lemosás után szokott használni Krisztike. 
Vattakorongot kellően benedvesíti, és utána a problémás részeket szépen áttörli vele. 
Neki még nincsenek tág pórusai (ezért én is kipróbáltam) neki inkább a további mitesszerek és pattanások kialakulása elleni védelemben segít, viszont nekem tényleg láthatóan összerántotta a nózimon a tágabb pórusokat. 😊


Sébium
Gommant habzó bőrradír




  • "A Sébium Gommant habzó bőrradír az egyetlen olyan bőrradír, amely helyreállítja a bőr textúráját, összehúzza a pórusokat és ragyogóbbá teszi az arcszínt, miközben - a faggyú összetételét biológiailag szabályozó Fluidactiv® szabadalmi komplexnek köszönhetően - meggátolja bőrhibák kialakulását.
  • A mikro gyöngyök, amelyek hatását tovább erősítik a keratolitikus aktív összetevők (glikol- és szalicilsav), mechanikusan hatnak a pattanásokra és mitesszerekre. Felgyorsítják a szennyeződések eltávolítását, így segítik elő a sejtmegújulást.
  • Mivel a hatékonyságukról és kíméletességükről ismert tisztító hatóanyagok együttesét tartalmazza, a Sébium Gommant habzó bőrradírt igen jól tolerálja a bőr."

Ezt a habzó bőrradírt heti rendszerességgel használja, mellyel elősegíti, hogy a lotion folyamatosan tudja tenni a dolgát, és szépen rendben tartsa a kis finom bőrét. 





Mindhárom terméket jó szívvel ajánlom, nem csak pubertás korban lévő gyerekeknek, hanem minden felnőttnek is, akik zsíros, vegyes bőrrel, pattanásokkal, és tág pórusokkal küzdenek. 
Mert Krisztike arcbőrét olyan szépen helyre tette, hogy pl. a pici orrán lévő sok apró mitesszert teljesen eltüntette, és a többi kis kezdődő apró pattanások meg már el sem jutottak a kifakadás fázisáig. 😊 

Érdemes tenni velük egy próbát, sőt hosszú távon használni őket, mert a bőr megfogja hálálni a vele való tökéletes törődést. 😊

Köszönjük szépen a BIODERMA Csapatának, hogy segítették Krisztike bőrének kellő és figyelmes ápolását! 💖


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés