Paletta körkép - 2015. Decemberi újdonságok és kedvencek









Sziasztok ! 

Decemberben több újdonságra is bukkantam. Többek között csodaszép szemhéjpúder palettákra, amik megjelenéséről vagy már értesültem korábban és felkészülten vártam, vagy olyanra ami már régóta a piacon van, de az én látókörömbe csak most került. :) 




Ez utóbbi szépség az IsaDora 50 Matte Chocolate palettája, mely 5 db matt natúr színt tartalmaz. 









Mivel nemrég olvastam erről a palettáról, és csupa jókat, így eldöntöttem azonnal felkutatom hol kapható és meg is veszem, mert ennyi pozitív vélemény nem hazudhat. :) 

Nagy örömömre az egyik Douglas Parfümériában még volt belőle (nagyon kelendő, úgyhogy nem mindig és nem mindenhol van belőle készleten folyamatosan), úgyhogy elvágtattam és meg is vettem. :) 








Az ünnepek óta nagy boldogsággal használom is, és ahogy gondoltam nem is csalódtam benne :) Amit írnak róla, az mind igaz.

Szuper pigmentált színek, nem porzik, ráadásul nagyon jól kombinálhatók, így csodás nappali sminket lehet vele készíteni. De akár még alkalomra illőt is, mert a sötét és sötétebb színekkel is nagyon jól variálhatunk. :) 




Szóval aki egy nagyon jó minőségű matt csokis palettára vágyik (mint csoki és paletta őrült mondom), az mindenképp szerezze be magának. :)
Bár nem egy olcsó darab, de mivel nagyon jó termék, így simán megéri az árát :) 



Beszerezhető: Douglas Parfüméria
Ára: 6.490,-ft.










Amire nagyon és tudatosan vártam az az ARTDECO MOST WANTED Brown (7) palettája volt. 






Tudtam, hogy a Müller Drogériákban lesz kapható és minden információt be is szereztem, külföldi blog oldalakon arról, hogy milyen minőség, és hogy néz ki használat közben. 






Azt eddig is tudtam, hogy az ARTDECO termékek nagyon jók, mert szerencsére már volt egy-két példányhoz szerencsém, nem utolsó sorban a szemhéjalapozója az örök szerelmem. :) 

Épp ebből kifolyólag sejtettem, hogy ebben sem fogok csalódni. 







...és nem is csalódtam. :) 

Hihetetlenül szép színek, amiből ráadásul 12 van, úgyhogy ezekből lehet ám minden féle szépséget kreálni a szemhéjunkra. :) 

Kicsit porzik, de ez szerintem teljesen elhanyagolható. 
Színek sokfélesége található meg benne, a fehértől a mély barnáig, matton át a szép fényes és szatén árnyalatokig.  

Egyszóval egy tökéletes paletta a mindennapokra. :) 








Azt ugyan tudjuk, hogy az ARTDECO szemhéjpúderek darabja elég drága, így ezért a pénzért szinte ajándékba kapunk 9-10 színt. :)   






Beszerezhető: Müller Drogéria

Ára: 7490,-ft.









A másik paletta amire eszméletlenül vártam, az a Catrice Treasure Trove C01 Blaze Of Glory ünnepi kiadása. 

Ebből a limitált kollekcióból sok féle szépség megjelent, de én csak ezt és egy lakkot szereztem be, de ebből a kollekcióból a többi (rúzs, aranypúder, pirosító) is nagyon mutatós. Épp ezért érdemes rájuk vetni egy pillantást. :) 






Nyolc rendkívül jól pigmentált matt, szatén és egy némelyik csillogó hatású, selymes lágy textúrájú szemhéjpúder lapul a gyönyörű és elegáns csomagolásban. 







Az még a nagyon jó benne, hogy a színek annyira jó összhangban vannak, hogy csoda jó sminkeket lehet velük elkészíteni. 

A lágy pezsgő, a szép barna és a mélyfekete szín rendkívül jól kombinálható.






Összesen egy negatívumot tudok mondani és az a tükör. Persze ez azért elég probléma, mert ez lenne a paletta egyik lényeges része. 
Nem is az a baj vele, hogy nem lehet benne sminkelni, hanem az, hogy borzasztóan torzít és ez elég zavaró. 





De ha valaki úgy használja mint én, hogy nagy tükörnél sminkkel, annak ez ne legyen akadály a megszerzésére, mert ugyan mindegyik  Catrice termék szuper minőségű (szeretem is őket, van egy csomó), de ez az a paletta ami nálam minőségben pigmentáltságban eddig mindent visz. :) 


Beszerezhető : Müller Drogéria

Ára: 2590,- ft.








Összességében mindhárom paletta csodaszép és nagyon jól kihasználható akár a hétköznapokban, akár különleges alkalmakkor. 

Épp ezért is boldog vagyok, hogy birtokolhatom őket, mert biztos vagyok benne, hogy hű társaim lesznek a mindennapokban. :) 






Ti is szerettek begyűjteni és használni többféle palettát, vagy általában ragaszkodtok egy alapdarabhoz?  

 

Megjegyzések

  1. Meggyőző poszt, tényleg csodásak a paletták. A készletem tekintve a matt palettát tudnám legjobban kihasználni. Szépek a sminkek. ^_^

    VálaszTörlés
  2. Az Artdeco palettája nekem most nagyon ígéretesnek tűnik, olyan Urban Decay Naked II-re emlékeztet nyomokban. A Catrice palettát majdnem megvettem, de nem lehet vásárolnom már több sminket .... sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban UD Naked paletta hasonmásnak tűnik és mivel még van belőlük két másik fajta is, így abszolút hasonlóak. :)
      De csodaszépek élőben is és tényleg nagyon jó minőségűek, így teljesen jó alternatíva lehet, ha valaki nem tudja beszerezni az UD palettákat. :)
      Ajj-jajj, akkor ezek szerint smink stop van. :( Nálam is, de nem tudom betartani :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés