2015. június 5., péntek

Natúrkozmetikumokkal is tehetünk a jövőért

Sziasztok!

Nem igazán szoktam sajtóanyagokat megosztani.
 
De mivel számomra és sokunk számára is nagyon fontos a környezetvédelem és fontosak a natúrkozmetikomok is, ezért gondoltam megosztom Veletek, mert úgy vélem többek között ezen termékek használatával is hozzájárulunk környezetünk védelméhez.




Natúrkozmetikumokkal is tehetünk a jövőért – Közeleg a Környezetvédelmi Világnap
 


Minden évben június 5-én ünnepeljük a Környezetvédelmi Világnapot (WED), mely az aktuális környezeti veszélyekre és az azok elkerüléséhez nélkülözhetetlen magatartásformákra igyekszik felhívni a figyelmet. A szervezet hangsúlyozza, hogy minden kis tett számít, melyek összeadódva komoly változásokat hozhatnak a bolygónk egészségében. Talán nem is gondolnánk, de a kozmetikai szereink helyes megválasztásával is sokat tehetünk környezetünk védelmében.

„7 milliárd álom. Egy bolygó. Fogyasszunk felelősséggel.” - ez a szlogenje az idei Környezetvédelmi Világnapnak, melynek üzenete igen egyszerű: Az előrejelzések szerint 2050-re 9,6 milliárd ember él majd a földön, de a mai népesség fogyasztási szokásai is túlmutatnak a planéta nyersanyagkészletein. Egyszerűen kizsákmányoljuk Földünket. Az Egyesült Nemzetek Szervezete azt szeretné elérni, ha az emberek a – pazarló életmód visszafogása mellett – jobban ügyelnének a fenntartható fejlődére. Emellett a Világnap arra is felhívja a figyelmet, hogy minden apró tett számít: Minden egyes emberek által végbevitt változás összeadódik és egymást erősítve komoly változásokat hozhatnak létre.
 
Mi legyen hát a vállalásunk annak érdekében, hogy későbbi leszármazottaink is élvezhessék a Földet abban a formájában, ahogy mi ismerjük ma?
 
Mindenkinek vannak ezzel kapcsolatban elképzelései az ökológiai lábnyom csökkentésére, sőt sokan nem csak egy Világnap keretében tett fogadalomig jutnak el. Azonban a kézenfekvő és sokat hangsúlyozott cselekvések mellett érdemes egy kicsit más szemmel is vizsgálni otthonunkat és életvitelünket. Vajon hány embernek jut eszébe a fenntarható fejlődés kapcsán a kozmetikai piac? Holott a hagyományos kozmetikumok szippantják fel a vegyigyárak által létrehozott termékek jelentős hányadát. Ráadásul a kozmetikumok által jut vissza vizeinkbe és földjeinkbe a legtöbb mesterségesen előállított vegyianyag is. 

Ugyanakkor a natúrkozmetikumok egyik legfontosabb tulajdonsága a kizárólag természetes összetevők használata, melyeket a fenntartható fejlődés figyelembevételével, a természet kizsákmányolása nélkül gyűjtenek be. Ráadásul a natúrkozmetikumokkal nem juttatunk vissza semmilyen természetidegen anyagot a környezetbe. Ha megnézünk egy Neobio flakont vagy tégelyt azonnal szembe tűnik a NaTrue minősítés, mely éppen ennek a záloga.
 
A natúrkozmetikumokat ma még sok különböző módon minősítik, más és más címeket osztva ki a termékeknek. Az egységesítés első próbálkozása éppen a NaTrue védjegy és szabványrendszer létrehozása volt, melyet a vezető natúrkozmetikai gyártók hívtak életre 2008-ban, Brüsszelben. Ma ezt a szabványrendszert tekintjük a legszigorúbbnak, így azok a termékek, melyeken
szerepel biztosan rászolgálnak a bio- és – ami témánkat tekintve fontos – a természetbarát meghatározásra.
 
Ha tehát elégedetlenek vagyunk azzal, amit eddig tettünk környezetünk védelmében és válaszolni szeretnénk a Környezetvédelmi Világnap hívószavára, akkor nézzünk körül a Neobio natúrkozmetikumok termékpalettáján és szavazzunk a vegyianyagoktól mentes szépségre!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése