Ebelin Peeling Hatású Masszázskorong


Sziasztok ! 

Elnézést, hogy kicsit eltűntem, de beköszöntött a nyári szünet az isiben, a gyerkőc pedig még több ídőt igényel. :) 

Így még később tudok csak bejegyzéseket írni, kicsit félkómásan. Főleg most elkapott valami nyavalya is, így most kicsit taknyosan összezsugorodott szemekkel létezem, de ezt a bejegyzést már tervezem egy ideje. 


Enikő Kialakító blogján találkoztam először ezzel a kis Ebelin Peeling Hatású Masszázskoronggal, és valahogy olyan érzésem támad, hogy ezt nekem ki kell próbálni. :) 
Először is, mert Enikő olyan lelkesen mesélt róla, másrészt éreztem, hogy ez jó lesz, és valóban az lett. :) 









Mióta megkaptam a 2. Pure by Pixiboxot azóta a MÁDARA arctisztító habját használom nagy szeretettel. Úgy gondoltam, hogy ha önmagában ilyen jó, akkor milyen lehet ha ráteszem erre a tisztító masszírozó párnára és együtt használom őket. 








Azt kell mondjam, hogy fantasztikus! 


Külön-külön is jók, de együtt nagyon. Szuper jól tisztít és annyira jól felfrissíti az arcom, hogy csak na. 
Arról már nem is beszélve, hogy az elhalt hámsejteket is finoman távolítja el a bőrről, ami azért is jó, mert az érzékeny, vagy épp problémás bőrűek is bátran használhatják. Biztos, hogy nem fognak csalódni Ők sem. 





Ezt a kis fincsiséget a Dm Drogéria üzleteiben tudjátok megvásárolni, és az ára sem eget rengető. Egész pontosan 799,-ft. 

Ha pedig sokáig kitart, akkor nagyon megéri. :) 


Úgyhogy szerinte egy próbát mindenképp megér! 




Köszönöm Enikő, hogy megmutattad milyen csodák bujkálnak  itt-ott !!!! :-)



Ti hallottatok már erről a termékről ? Vagy esetleg már próbáltátok is?

Megjegyzések

  1. rülk, hogy bevált én még mindig imádom, azóta nem kell radíroznom. Az ázsiai nők naponta radíroznak, nos ezzel ki lehet ezt játszani és keleties az arcápolás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez tetszett meg főként, hogy ezzel a kis finom cuccal meg lehet spórolni a radírozást :) Nem mellesleg a hatás pihe-puha bőr :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés