2015. november 19., csütörtök

Bourjois paletták

Sziasztok! 

A Joy napok keretein belül a Marionnaud PArfümériában  sikerült nagyon kedvező áron hozzá jutnom két régóta vágyott Bourjois szemhéjpúder palettához. :





Füstös árnyalatú szemhéjpúder paletta 05 Good Nude árnyalat





Csodaszép föld színekkel megáldott paletta. :) 

A pigmentáltsága hihetetlen jó, szépen satírozható és összedolgozható színek. :)

Amit viszont nem értek, hogy a közepén az az öklömnyi csillámokkal összerakott ezüst színű valami az mi és minek ? 

Ha már megcsinálnak egy szuper színekkel összerakott palettát, akkor miért nem tesznek középre mondjuk egy feketét, hogy esetleg szemceruza helyett tus ecsettel szép kontúrt tudjunk adni vele a szemnek ?!

Félre értés ne essék nem azzal van bajom hogy csillámos, hanem azzal, hogy egyrészt óriási csillámok vannak benne, másrészt felkenéskor szinte az összes lepotyogott az arcomra, így a szemhéjamon szinte semmi nem marad. 
Ráadásul úgy csillogtam tőle mint egy diszkógömb, tehát minden szempontól előnytelen. 








De ami nagy pozitívum, hogy a három fő színnel csodaszép nappali vagy akár drámai sminket is lehet vele készíteni :) 










Füstös árnyalatú szemhéjpúder paletta 02 Over Rose árnyalat








Ez is egy szépen eltalált válogatás, rózsaszínes és szintén barnás árnyalatokkal. :) 

Természetesen itt is a közepén egy rózsaszín csillámos szemhéjpúder van, ami sajnos mint az előzőnél szinte használhatatlan. 

Ez a paletta mindennapokban még jobban kihasználható összeállítás a világosabb púderesebb árnyalatok miatt. 







Mindent összevetve, boldog vagyok, hogy végre sikerült megvennem ezeket a szépségeket, mert szerelem lett mindkét paletta, és mivel a pigmentáltsága mindkettőnek csillagos ötös, így biztos vagyok benne, hogy sokáig ki fog tartani. :) 

Remélem a jövőben sokkal több Bourjois terméket lesz alkalmam beszerezni, mert nagyon jókat hallottam az alapozókról, púderekről és egyéb más szépségekről is :) 





Ti használtok Bourjois termékeket? Meg vagytok velük elégedve ? Volna olyan amit mindenképp érdemes lenne kipróbálnom ? 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép mindkét paletta! Nekem a második egy fokkal jobban tetszik.
    Mostanában nem használtam Bourjois termékeket, de amikor külföldön éltem akkor rendszeresen vásároltam és használtam. A pirosítótól kezdve a szájfényig, szemhéjpúderig, szempillaspirálig mindegyiket nagyon szerettem. Szerintem nagyon jó minőségű termékeik vannak.
    Lányomnak most a Bourjois CC krém az egyik kedvence.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Igen, a második egy kicsit finomabb színösszeállítás, de az benne a jó, hogy simán és szépen lehet építeni és erősebbé tenni :)
      Júj, ennyi mindent használtál ? Akkor Te már guru vagy a Bourjois termékekben :) Van olyan amit mindenképp és jó szívvel ajánlanál ?
      A CC krémen én is sokat filóztam már, lehet majd azt is kipróbálom :) Köszönöm a tippet :)

      Törlés
    2. Az igazság az, hogy már évek óta nem használtam őket (itthon nem vettem semmit még tőlük, amik voltak azokat használtam el).
      Én mindenképpen jó szívvel ajánlom a mono szemhéjpúdereket, mert sok csodálatos színben vannak és nekem nagyon tetszett a csomagolásuk (kis tükrös kompakt).
      Volt tőlük egy kedvenc szempillaspirálom is, de sajnos nem emlékszem, hogy melyik volt az, csak annyira, hogy arany színű volt a csomagolása :))
      Kedvenceim egyértelműen a szemhéjpúderek voltak.

      Törlés
    3. A szemhéjpúderekkel mindig szemezek :) De majd most még nyitottabb szemmel fogok járni :) Köszönöm! :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Én is próbálgatom őket ahol csak látom :) Jó lenne kifogni valami nagyon jó akciót :)

      Törlés