Yves Rocher VIP Blogger találkozó

Sziasztok ! 

Mint ahogy előző bejegyzésemben ígértem, most írok Nektek egy olyan eseményről ami számomra újdonság volt ás nekem is mérföldkő az életemben. :)

Mégpedig arról, hogy az Yves Rocher Magyarország meghívott az első VIP Blogger találkozójára. 








Mivel én még ilyen eseményre eddig nem kaptam meghívást, nagyon izgatottan és boldogan mondtam igent, és épp ily izgatottan vártam a napot, hogy eljöjjön és elmehessek. 

Persze ahogy lenni szokott, jó szokásomhoz híven baromi korán érkeztem és ott sétálgattam az üzlet közelében, mert hát ugye mégsem illik jó korán bemenni és feltartani a készülődést. :)

Na de mikor eljött az idő bementem, bár rettentően izgultam, azt sem tudtam ilyenkor merre hány méter, vajon hogy is szokott ez zajlani. 
Szerencsémre az Yves Rocher dolgozóinak is ez volt az első alkalom, így nem tűnt fel, hogy én jobban izgulok mint Ők, úgyhogy elkezdtem nézegetni, kipróbálni  a termékeket. 

Mivel rendszeres Yves Rocher vásárló vagyok, így elég sok termék megfordult már a kezemben, a parfümös polcon és a fürdőszobánkban. 
Ezért inkább az újdonságokra voltam nagyon kíváncsi, no meg azokra a termékekre amikre eddig nem tudtam kellő figyelmet fordítani. 








No, de hogy a lényegre térjek, szépen elkezdett megérkezni a többi meghívott is, így úgy gondoltam, hogy majd most feloldódok. Hát nem :-)
Még idegesebb lettem, ahogy láttam az ismerős arcokat, akik nap mint nap visszamosolyognak a blog oldalakról, akiknek a Facebook posztjait és blogbejegyzéseit rendszeresen olvasom. 
Valahogy úgy éreztem magam mint amikor bekerül az ember egy új csoportba közösségbe és na vajon mint mondanak majd róla, elfogadják e vagy sem. :) 
Én csak remélem, hogy igen. :) 

Szerencsére volt egy-két ismerős is, akivel végül is tudtam beszélgetni, és volt olyan is akivel szerettem volna pár szót váltani, de valahogy mindig elkeveredtem Tőle, no meg valahogy még nem is mertem kezdeményezni a vegyülést. 
Persze ez számomra is fura, mert egy iszonyatosan közvetlen csaj vagyok, de bevallom őszintén, meg voltam illetődve. :) 

Viszont, hogy a rendezvényre visszatérjek, végre befutott majdnem mindenki, így megkezdődött a bemutatkozás és a termékek, újdonságok bemutatása is. 








Elnézést kérek a képek minősége miatt, de nem voltak jók a fényviszonyok, így nem is tudtam csak egy-két képet kiválasztani ami annyira nem kritikán aluli, de remélem így is vissza tudom majd adni a hangulatát ennek az egész történésnek. :) 


Venczel Judit az Yves Rocher Kereskedelmi Igazgatója mesélt nekünk a cég alakulásáról és a forgalmazott termékről.








"Yves Rocher már gyerekként, Bretagne szívében található szülővárosában, különleges odaadással figyelte a természetet. Lenyűgözte az ősei által szenvedéllyel megmunkált föld, ahol szívesen töltötte idejét, figyelte a természetet, kibővítette tudását, és megfejtette egyes növények titkát...
Ekkor ismerte fel, hogy a természetben rejlő határtalanság a női szépség igazi forrása lehet. A családi ház padlásán alkotott meg egy egyszerű kenőcsöt növényi alapanyagból... Ez jelentette egy új felfogás első lépését a kozmetológia területén.  Ennek az előzőleg sosem látott sikernek adta Yves Rocher a Cosmétique Végétale®, nevet.
1959-ben Yves Rochernak támadt egy forradalmi ötlete: minden nőnek korától,  lakhelyétől, és szociális helyzetétől függetlenül közvetlenül elérhetővé tenni a szépségápolási termékeket. Egy egyszerű ötlet, és mégis... Akkoriban a régimódi francia piac működése kizárólag az elit hölgyek számára tette lehetővé szépségápolási termékek megvásárlását. Yves Rocher ekkor talált ki egy új hálózati rendszert, amely örökre demokratizálta a kozmetikai szerek piacát: a csomagküldő kereskedelmet.
1969-ben Yves Rocher megnyitotta az első üzletét.
Több mint 50 év elteltével a megérzései,és a korát megelőző ötletei valósnak bizonyultak : Ma minden 3. francia nő Yves Rocher termékeket használ."

Judit mesélt még nekünk a termékekről, bemutatta milyen termékkategóriák vannak az Yves Rochernél és mit mire kell és lehet használni.






Ezek után átadta a szót Weisz Gabriellának a cég Marketing felelősének, aki megmutatta nekünk mik az idei ősz újdonságai. 


Megismerhettünk a már előző bejegyzésemben bemutatott So Elixir Bois Sensuel parfümöt, és egy másik újdonságot, mégpedig a szemhéjpúder fixálót, aminek három fajtája is kapható. Az áttetsző, az ezüstösen csillogó és az aranyosan csillogó. 
Nem kell megijedni itt nem arra kell gondolni, hogy a termékekben öklömnyi csillámok vannak amiktől tele lesz a szemhéjunk csillámmal. 
Nem, nem erről van szó. Csak annyi, hogy szép selymes fényt adnak a szemhéjpúderünknek. :)







Sok csodás Coleur Végétale szemceruzát a nude-tól a lilán át a feketéig, amik minden igényt kielégítve 15 árnyalatban kaphatók, így biztos, hogy mindenki megtalálja a számára legszebbet, legjobbat. 

Természetesen a test és hajápolásról is esett szó, és ami nagy újdonság volt még számomra is az a hajerősítő szérum, amit már tesztelek ezerrel, és nagyon reménykedem benne, hogy beválik, mert akkor végre elmondhatnám, hogy megtaláltam az első szilikon nélküli hajszérumot ami tényleg széppé és szálka mentesé teszi hajam, anélkül,hogy zsíros hatása lenne, vagy elnehezítené.

Na de erről majd később lesz bejegyzés, ha kellő ideig használom és korrekt véleményt tudok majd írni.  







Mikor Gabriella elmondott mindent az újonnan bevezetett termékekről, akinek volt kérdése feltehette, egy jó kis beszélgetés keretében. 





Mivel én még mindig nem ocsúdtam fel zavaromból elkezdtem próbálgatni egy-két finomságot és most jön a csattanó.....rátaláltam egy arcápoló családra ami eddig nagyon elkerülte a figyelmemet mikor betértem az üzletekbe, hogy vásároljak, vagy csak megnézzem vannak e újdonságok, amiket még nem ismerek. 

Ezek pedig az Anti-Age Global arcápoló termékek. 








A Sejtregeneráló nappali (ebből több bőrtípusra való is van) és éjszakai krém, a szemkörnyékápoló, és a szérum. 
Na ezek azok amiknél eldöntöttem, hogy szépen lassan elkezdem őket beszerezni, mert úgy érzem nagy az esély rá, hogy tökéletesek lesznek számomra. 

Ezt persze egyenlőre csak zárójelbe mondom, mármint a tökéletességet, mert hát még nem próbáltam közülük semmit, de valahogy ezt súgja a megérzésem és mivel jönnek a Glamour napok, így remélem lesz alkalmam legalább az egyiket megvenni. :) 





A másik termékcsalád ami szintén felkeltette a figyelmem, az a ZÉRO DEFAUT pigment foltok elleni korrektora és a pigment foltok elleni széruma, amik a pigmentfoltok halványítására, eltüntetésére hivatottak.
Állagra itt is nagyon jó készítményekre bukkantam, úgyhogy még ezeket is ki fogom próbálni előbb utóbb az biztos. :) 

Miután csináltam rengeteg fotót, tesztelgettem a termékeket és beszélgettem ismerős Bloggerinákkal, kaptunk egy ajándék csomagot, amiben a mostani újdonságok közül lapultak fincsiségek. Többek között ilyen a már bemutatott parfüm, és a most használatba vett hajápoló szérum. 


Örülök, hogy találkozhattam kedvenc Blogjaim íróival, és örülök, hogy picit tudtunk közvetlenebbül is beszélgetni. 



Összességében, nagyon jól éreztem magam  és örülök, hogy megismerhettem magát az Yves Rocher-t  és a céget működtető embereket, és köszönöm, hogy részt vehettem ezen az eseményen ! 




  





   

Megjegyzések

  1. De aranyos, ahogy leírtad hogy izgultál :) Biztos nagy élmény lehetett meghívást kapni és ellátogatni egy ilyen eseményre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi :-) Köszi :) Tényleg borzasztóan izgultam :) És valóban, nekem nagy élmény volt, hogy részt vehettem ezen az eseményen. :)

      Törlés
  2. Még mindig bánom, hogy nem beszélgettünk :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon :( De legközelebb ha lesz lehetőség tuti elkaplak egy kis dumcsira :)

      Törlés
  3. Nagyon élveztem az élménybeszámolód olvasását! :) Nagyon cuki lehettél!
    És egy picit irigykedem, hogy nem lehettem ott veletek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Drága vagy ! :) Hát nem tudom mennyire voltam cuki úgy megszeppenve :-)
      Sajnálom, hogy Te nem voltál. Olyan jó lenne egyszer Veled is találkozni :) Remélem fogunk :)

      Törlés
  4. Nagyon tetszett, hogy így megosztottad az első blogger találkozós élményed! :) Mindig is kíváncsi voltam rá, hogyan is zajlik egy ilyen program, hiszen sosem volt lehetőségem ilyenre eljutni :)
    Ez a minden életkorban használható anti-age krém még nekem is felkeltette a figyelmemet !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy elolvastad. :) Annak pedig nagyon örülök, hogy tetszett. :)
      Valóban érdemes erre az anti-age kollekcióra vetni egy pillantás, mert nagyon jónak tűnnek, és valóban minden korosztály használhatja. :)

      Törlés
  5. Hehe, nem tudom elképzelni, hogy Te megszeppenve ácsorogtál ott :D Örülök, hogy most már Téged is meghívnak ilyenekre. Reméljük sok ilyen eseményen részt veszel majd és hozod nekünk a beszámolókat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig hidd el :) Még magam is meg voltam lepődve saját magamon :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés