2017. május 31., szerda

Az a bizonyos fekete maszk




Sziasztok! 

Több helyen már én is olvastam a fekete maszk hatásosságáról, és elrettentő példáiról is. :) Néztem videókat (sokszor el is mosolyodtam), olvastam blogokat, és próbáltam kérdezni magamtól, hogy valóban szükség van e ezen termék beszerzésére, vagy csak ez is egy mindennapi termék, ami nem nyújt semmi pluszt. 

Amivel én is és még sokan (sőt...mindenki)  küzdünk azok a mitesszerek. Épp ezért is és a megtekintett videók alapján döntöttem úgy, hogy egy próbát mindenképpen megér, hisz a mai világban már nem gond beszerezni a készítményt, ráadásul már olyan baráti áron is hozzá lehet jutni, hogy miért is ne lehetne tenni egy próbát. :) 

Kapásból két terméket rendeltem ebayről. 

Az egyik egyenes Japánból érkezett egy tündéri eladótól, mindössze 2 héten belül, a másik Kínából jött, ez utóbbi kicsit lassabban, de szerencsére ide ért, és így össze is tudtam őket hasonlítani melyiket érdemesebb megrendelni, vagy épp mindkettőt ha nagyon vállalkozó kedvűek vagyunk és mindenképp szeretnénk kipróbálni. :)





BIOAQUA Activated Carbon Remove Blackhead Mask Acne Treatment Peel Mask IB.




Elsőként ezt próbáltam ki, és nem az egész arcomon, mert nem szerettem volna, ha a pihe szőreim kitépi mind egy szálig, így csak a mitesszeres területre vittem fel (orr, homlok két szem közötti része, és áll). 

Ez sokkal gélesebb állagú mint a másik készítmény, így a száradása is más, és a végén a lehúzás is. 

A mitesszereim nagyon szépen kiszedte, és a használat utáni másnapon már a pórusaim is sokkal kisebbek lettek. 

Az illata semleges, de felkenéskor és míg fenn van, nagyon kellemes hűsítő érzetet ad, ezáltal a problémás területet még kicsit megdolgozza, hogy ne legyen kellemetlen a használata, lehúzása, de még addig sem amíg fenn van az érintett területeken. 


Ára: Kb. 700,-Ft. (árfolyam változástól függ, de 6 és 700,-Ft. között mozog) 

Kiszerelés: 60 gr.






DAISO JAPAN Natural Pack Charcoal Peel Off Mask From Japan 



Ennek az állaga kissé "szárazabb" és az alap illata is furibb (nem rossz, csak fura). :) 

Felkenni nagyon könnyű, jól terül, és míg fenn van, addig is kellemes. Leszedése számomra problémásabb volt mint a másiknál, de ez abból is adódhat, hogy nem annyira géles, és még az is lehet, hogy vastagabb rétegben kellett volna felvinnem. :) Ki fogom úgy is próbálni. 

De így, hogy vékonyabb réteget tettem, sajnos csak több darabban sikerült megszabadulnom tőle, épp ezért is érdemes csak tényleg a problémás területekre felvinni, mert lehet az egész arcról nem lesz egyszerű a leszedése. :) 


Kiszerelés: 80 gr.

Ára: Kb. 1600,-Ft. (Árfolyamtól függ, de 1400 - 1600,-ft között már megvásárolható)


Ebay LINK







Felső:  DAISO JAPAN 
Alsó: BIOAQUA



Összességében mindkét termékkel teljes mértékben elégedett vagyok, mert a feladatukat ellátták.  A problémás területekről a mitesszereket szépen eltávolították, és a bőrömet sem bántották. 

Használatuk után enyhe bőrpirosság volt, de ez kb. 2-5 percen belül el is múlt. 

Leszedés után letisztítottam az arcom és bekentem a szokásos hidratálómmal, és örömmel tapasztaltam, hogy mennyivel szebb lett a bőröm ott ahol korábban kis fekete pontocskák éktelenkedtek. :-)


De mivel a BIOAQUA több szempontból is számomra jobbnak minősült, (még akkor is ha kisebb kiszerelés) így inkább ennél tenném le a voksom. :) 






- Anikó -



2 megjegyzés:

  1. Drága Anikó! Itt is köszönöm, hogy nekem is beszerezted ezt a 2 maszkot :) Én a drágábbat próbáltam ki és tényleg egy kicsit nehézkes lehúzni. Teljesen nem távolította el a miteszereket viszont a bőröm nagyon puha lett a használata után. Nem bántam meg, hogy megvettem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ildim! Örülök, hogy azért legalább puhábbá tette. :) Próbáld majd ki a másikat is, tuti jó lesz. :) Mondjuk ezt is ki kell tapasztalni....nekem 3. próbálkozásra még tökéletesebb lett. :)

      Törlés