Schüssler kozmetikumok



Sziasztok !

Nemrég a Schüssler Natur CosMEDics-től kaptam tesztelésre két terméket amit nagy örömmel fogadtam, mert már régebbről ismerem a cég több termékét, és voltak is olyanok közöttük amiket nagyon szerettem használni. :) 

Épp ezért is örültem, hogy felfedeztem a honlapjukon sok-sok újdonságot, amikhez még semmilyen formában nem volt szerencsém. 

De így, hogy választhattam, két olyan terméket szerettem volna kipróbálni amiről még szinte semmit sem tudtam. Csak olvastam róluk. 



Első lépésként egy kis bevezető szösszenetet szeretnék Veletek megosztani, mégpedig arról, hogy mik is ezek a Schüssler krémek, és hogyan kell őket alkalmazni. 



Schüssler krémek

A Schüssler Natur CosMEDics termékeivel a Schüssler sókat krém formájában tudja alkalmazni! A Schüssler krémek legnagyobb kozmetikai előnye, hogy az arcdiagnosztikai jeleket vizsgálva személyre szabott ápolást tud bőrének biztosítani nap mint nap!
Több hónapos alkalmazásuk során a Schüssler krémek úgy viselkednek, mint a bőr tanítói: megmutatják, hogy a megjelenő hiányállapotokat, hogyan tudja bőrünk önerejéből rendezni. Hagyományos kozmetikumokat használva csupán tüneti szinten közelítjük meg a bőrproblémát, nem magát a kiváltó okot kezeljük.




Krémek használata

A Schüssler Natur CosMEDics krémeket naponta 2-3 alkalommal használjuk, körkörös mozdulatokkal gyengéden masszírozza az érintett bőr felületetbe. Egy időben többféle krém is használható egyszerre úgy, hogy a krémeket kis mennyiségben összekeverjük a tenyerünkben. A krémek használatával egyszerre más kozmetikai készítmény is alkalmazható, de először mindig a Schüssler krémet vigyük fel.
Mentolos, kámforos, eukaliptuszos készítmények használata ill. fogyasztása kerülendő, mert ezek a Schüssler krémek hatékonyságát jelentősen csökkenthetik.



Arcdiagnosztika

Dr. Schüssler abból indult ki, hogy minden ásványi só az anyagcserében jól körülhatárolható funkciót lát el, ezért azok hiány-állapotaiban a bőr rugalmasságában, színének elváltozásában, esetleg kiütésekben jelentkeznek. Az arcdiagnosztika segítségével megállapítható, mely ásványi sóból van hiány a szervezetben.
A szépség belülről fakad!
Ha felismerjük és ügyesen értelmezzük bőrünk elváltozásait és szervezetünk jelzéseit, azzal nem csak szépségünk megőrzéséért teszünk, hanem bizonyos betegségek megelőzéséhez is hozzájárulhatunk. A Schüssler NaturCosMEDics krémek használatával szöveti szinten tápláljuk bőrünket, így nem csupán tüneti szinten közelítjük meg a bőrápolást.


 forrás: http://schusslerkozmetikumok.hu/schussler_terapia





Most pedig szeretném elmondani a véleményem a két választott termékről.







  Schüssler Arctisztító szappan





 
Kézzel készült shea vajas szappan Nr.1-es sóval arctisztításra kifejlesztve! 

"A Nr.1 Calcium fluoratum Schüssler só fokozza a kötőszövetek rugalmasságát, segít a bőrregenerálásban. Az illatmentes Schüssler arctisztító szappan magas shea vaj tartalma eltávolítja a szennyeződéseket és hosszan tartó hidratálást biztosít a bőrnek. Az értékes olívaolaj a hideg préselésnek köszönhetően megőrzi vitamintartalmát, így kényeztetés mellett táplálja a bőrt minden nap."


Összetevők:
Sodium Olivate, Aqua, Calcium fluoride, Butyrospermum Parkii Butter 

Kiszerelés: 90 g
Ár: 1.200 Ft  



Örülök, hogy itt is fellehetőek már kimondottan arctisztításra alkalmas szappanok, mert úgy vélem, hogy sokkal jobban meg tudják tisztítani a bőrt, mint bármilyen más állagú készítmény. 
Ettől függetlenül szeretem a hab állagúakat és a micellásokat is, de a szappan az szappan és ezáltal a legjobb tisztító. 
Ha meg még szép is az összetevője és bőrvédő hatóanyagokat is tartalmaz, akkor pláne. :) 

Amire viszont ügyelni kell és én sajnos mindegyik készítményt úgy használom, az a szem lemosása. 
Itt is bele estem abba a hibába, hogy lazán a szemfestéket is elkezdtem vele letisztítani, amit nagyon nem kellett volna, ugyanis baromira el kezdte csípni (ajj-jajj) és azt hittem megőrülök, de ezt a tulajdonságát félre téve tényleg tökéletes lett a végeredmény, csak utána piros szemű nyúl effektus lépett fel. :) 

De ha okosan használjuk és a szemkörnyéket kihagyjuk és azt más oda való készítménnyel tisztítjuk, akkor nem lesz gond. 

Na én lökött persze a második alkalommal is kimarattam a szemem, de a továbbiakban már rutinosan ügyeltem arra, hogy ne tegyem. :)
 







 Schüssler Age Protection Prémium krém 
Növényi őssejttel és Hyaluronsavval




A Schüssler Age Protection intenzív ránctalanító krém 35 éves kor felett ajánlott, növényi őssejttel és emelt hyaluronsav tartalommal.


"A növényi őssejtek felgyorsítják a hámsejtek anyagcseréjét és növelik annak vízmegkötő képességét, javítják a bőr vérkeringését, az erek állapotát, és gátolják a szövetek korai öregedését. A narancsból kivont növényi őssejtek megállítják és visszafordítják a bőr öregedését, visszaadják feszességét és ragyogását, a sejtek élettartama megnövekszik. Így ezeket gyakran sejtjavító komplexnek  nevezik, mivel nem csak felismerik a sejthibákat, hanem korrigálják is azokat.
Ez az egyedülálló kombináció a Nr.1-es (feszesítés), Nr.8-as (hidratálás) és Nr.11-es (ránctalanítás) Schüssler sókkal együtt hatékony megoldást nyújthat az érett bőr természetes egyensúlyának visszaállításához.
A jázminolajat tartalmazó prémium natúr krém azonnal felszívódva simábbá, élettel telibbé és feszesebbé varázsolja a bőrt.
Kényeztesse arcbőrét ásványi sókkal és növényi őssejttel minden nap!"


Összetevők:
Aqua, Cetearyl Alcohol & Cetearyl-Glucoside, Calendula Officinalis Flower Extract & Cocos Nucifera Oil (Calendula extract & Coconut oil), Cetearyl Alcohol, Citrus Aurantium Dulcis (Orange) Callus Culture Extract, Glycerin, Butyrospermum Parkii Butter (Shea butter), Persea Gratissima Oil (Avocado oil), Sorbitol, Calcium fluoride, Sodium Chloride, Hydrated Silica, Aloe Barbadensis Leaf Juice (Aloe vera extract), Helianthus Annuus Seed Oil (Sunflower oil), Benzyl Alcohol & Dehydroacetic Acid, Sodium Hyaluronate, Tocopherol, Beta-Sitosterol, Squalene, Jasminum Officinale Oil, Sorbic Acid, Xanthan Gum, Sodium Benzoate, Benzyl Acetate, Benzyl Benzoate, Linalool, Hexyl Cinnamal


 Kiszerelés: 50 ml Ár: 3.700 Ft 






Amint megláttam és a kezembe vettem, engem azonnal megfogott a csomagolása :) Kész ! Engem már ezzel megvettek :-) 

De komolyra fordítva aszót, valóban nagy hatással volt rám a termék, mert mindig jó érzés egy olyan készítményt magunkénak tudni aminek mesés a csomagolása. :) Pláne akkor, ha a beltartalom is olyan mint a külső. :) 

Örülök, hogy nem csalódtam benne, mert valóban egy jó készítményről van szó, szép és hatékony összetevőkkel.  

Amint megkaptam azonnal el is kezdtem használni, így a mindennapi arcápolási rutinom  részévé vált, a tisztító szappannal együtt.

Eszméletlenül sűrű krém, de ezzel ellentétben nem olyan zsíros mint gondolnám. Sőt.....
Ami jó, hogy nem kell rengeteget használni belőle mert sűrű. Ami picit meglepett, hogy elég gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar felszívódik, bársonyossá válik az arcomon és innentől kezdve már nem kenődik.
A bőröm viszont pihe puha, bársonyos tapintású lesz, minden féle zsíros érzet nélkül. 

Azt még nem tudom hosszú távon mennyire tud elbánni a ráncokkal (egyenlőre tetszik az amit a tükörben látok), de kíváncsian várom a későbbi eredményeket is. 



Összességében mindkét termék jól teljesített még ezen a rövid távon is, és bízom benne hogy a továbbiakban is jól fog :) 
Így mindkettőt nagyon megkedveltem. Talán a krémet kicsit jobban mint a szappant, mert ő valahogy, valamiért jobban megfogott. :) De mindkettőt szeretettel fogom elhasználni. :) 
Ráadásul az áruk is elég pénztárca barát, ami szerintem manapság szintén nagyon fontos.
 



A fenti termékeket és további készítményeket megtalálhatjátok a http://schusslerkozmetikumok.hu/  weboldalon. 

    



Ti használtok Schüssler készítményeket (nem csak krémekre gondolok) ? Nektek vannak tapasztalataitok a termékekkel kapcsolatban ?

Ha igen, írjátok meg, hogy megoszthassuk másokkal is. :) 

  










 







Megjegyzések

  1. Hú amit én kaptam az valami csoda, az eddigi krémeim kuka, mert olyan szinten rendbe tette a bőröm és simitotta ki a ráncaim, hogy ihajjj :) Egyedül a fránya alkohol nem tetszik az összetevők listáján.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy mennyire jó termékek?! Én megszerettem nagyon és remélem a továbbiakban is csodás lesz tőle a bőröm. :)
      Igen, az alkohol jó lenne ha nem volna, de szerencsémre az én bőröm nem zavarja. :)

      Törlés
  2. Hmmm, kíváncsi lettem, már Enikőnél is láttam, de az az igazság, hogy amit én használtam tőlük az nagyon nem vált be anno. A 8-as krémet használtam és az én bőröm nagyon nem szerette, de lehet, hogy rossz választás volt, ha kifogyok a cuccaimból akkor lehet megpróbálom.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos néha mellé lehet nyúlni nem a bőrtípusunknak megfelelő készítményeknél. Nem is olyan régen döbbentettek rá, hogy úgy ahogy a hajunk állaga, a bőrünk típusa is változik az idő előrehaladtával. Míg régen én inkább száraz vízhiányos bőrű voltam, mára már vegyes lett a bőrtípusom, tehát újabban olyan készítményeket kell használjak, amik erre jók. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés