BIODERMA - A fényvédelem hete 2019.




Mindent a fényvédelemről! 

"Ezzel a címszóval vette kezdetét a Bioderma 2019-es Fényvédelem kampánya, ahol az edukáció, a prevenció és a személyes, eredeti, valós történetek kerültek a középpontba. A rendezvényen megjelenő különböző vadvirágok asszociációja ránk, nőkre utal, a mi sokféleségünkre, egyediségünkre, bőrünk eltérő igényeire." 




"A világunkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik az egyénre, az egyediségre, arra, hogy hogyan legyél önmagad, hogyan valósítsd meg az álmaidat, hogyan legyél minél felelősebb és tudatosabb."

Az idei Fényvédelem Hetét Márkus Ádám, a NAOS Hungary Kft. cégvezetője azzal kezdte, hogy felelősek vagyunk bőrünk egészségéért, és ő mint édesapa, a kislányáért, mint cégvezető pedig a többi emberért is. 

"Emiatt alapvető szívügyük, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtsanak termékeikről, melyek releváns, hozzáértő szakértőkkel készülnek - világviszonylatban több mint negyvenötezer bőrgyógyásszal dolgoznak együtt."



                                                              fotó: Steindl Máté  (ig:@thirdeyeportraits)




Az Photoderm NUDE Touch újdonsággal való sminkelést egy nagyon klassz és élménydús kerekasztal beszélgetés előzte meg, amelyben Himer Angéla a Bioderma kereskedelmi vezetője, a humorban verhetetlen Ráskó Eszter, a népszerű vlogger, véleményvezér Viszkok Fruzsi és az MDT főtitkára Dr. Baltás Eszter avatott be minket saját tapasztalataiba, nézőpontjaiba.



 fotó: Steindl Máté  (ig:@thirdeyeportraits)



Mint minden évben.....most is központi téma volt a szolárium, amivel kapcsolatban Eszternek, Fruzsinának, sőt még a doktornőnek is volt egy kedves, kínos kis története, aminek tapasztalatait tanulságként, elkerülendő élményként osztották meg velünk. 
A doktornő végül határozottan kijelentette, hogy az ő véleménye szerint a szolárium nem egészséges.

Hozzá teszem........szerintem sem, annak ellenére, hogy fiatalabb koromban én is bele estem abba a hibába, hogy néhányszor bőrelőkészítés céljából elmentem egy kis nyári alapszín megszerzésére. 

Őszintén megmondom, utólag már nagyon bánom, de hát késő bánat eb gondolat, ami volt megtörtént, ezen már változtatni nem tudok, viszont már semmi képp sem mennék szoliba, sőt a kislányom is tudatosan arra nevelem, hogy eszébe se jusson főleg, hogy tejfehér bőre van, de amúgy sem, mert ez bizony nem egy jó dolog a bőrnek. 


Fontos évente egyszer elvégezni egy szűrővizsgálatot, de még fontosabb az önvizsgálat. Figyeljünk arra, ha egy anyajegy elváltozik!” - hívja fel a figyelmünket Dr. Baltás Eszter a
prevenció, a szűrővizsgálat fontosságára, amivel időt nyerünk, életet mentünk.



A sminkpróbát, ami egyértelmű és hiteles képet adott a termék milyenségéről, közvetlen közelről megcsodálhattuk. Látható a termék könnyed, természetes textúrája, ami magas
védelmet nyújt az UV sugarak ellen. 


                                               fotó: Steindl Máté  (ig:@thirdeyeportraits)


Bőrtökéletesítés, természetes matt hatás, faggyúszabályozás és UV védelem - ezt ígéri nekünk a Photoderm NUDE Touch SPF50+ fényvédő használata. A három árnyalatban kapható, magas fényvédelemmel bíró, matt hatású dermokozmetikai terméket, Oláh Zsófia sminkmester és Szántai Szilvia, a Bioderma szakmai vezetője mutatta be egy érzékeny, fehér
bőrű, természetesen szép fiatal lányon. “Ez a bőrszépítő, bőregységesítő fényvédő krém megszünteti a pirosságot és gyönyörű bőrképet tud adni, ott a helye a mindennapi rutinban.”






A Bioderma élen jár a dermokozmetikai termékek és a fényvédelem ranglistáján, mert sosem a felszínen, mindig az okok mélyén keresik a megoldást. A patikusok számára például rendszeresen tájékoztatást nyújtanak a termékeikről, így tőlük akár tanácsot is kérhetünk, a számunkra megfelelő faktorszámú termék megtalálása érdekében.








Egy csodaszépen feldíszített asztalnál el lehetett készíteni egy saját ajándékot, mégpedig össze lehetett válogatni virág magocskákat, virág hagymákat, és névre szólóan meg lehetett alkotni. 😃 




Én a kislányomnak készítettem el. 😃
Tettem belőle búzavirág magot, mert a szeme színe olyan mint a virágé, a haja pedig mint a búza kalászé. 😊 💖

A kardvirág pedig anyukám kedvenc virága, ezért gondoltam ha sikerül felnevelnünk (nem tudom így mondják e a virágok esetében, mert sajna nem vagyok egynagy kertész, de remélem nem írtam butaságot 😃 ) egy ilyen szépséget, akkor oda adhatja majd Krisztike a Mamának. 😊




Természetesen az eseményen nem szenvedtünk hiányt finom ételekben és italokban sem. 😍


 


Amint haza értem, azonnal ki is próbáltam a Photoderm NUDE Touch újdonságot, amit ugyan kombinált és zsíros bőrre ajánlanak, viszont rendesen alá hidratálva tökéletesen működik az én száraz bőrömmel is. 😊





Főként az igazi nagy nyári hőségben lesz ideális, mert nemcsak egy könnyed fluid, és mert 50 faktoros a fényvédelme, hanem szép matt bőrképed is ad, tehát nem fogok félni attól, hogy átfénylik majd a bőröm a nap felénél. 😊 


A színe is tökéletes.......01 Natural árnyalat, és ami még nagyon jó, hogy abszolút parfümmentes és mivel BIODERMA így teljes mértékben bőrbarát. 



A termék használatakor, első sorban jól fel kell rázni, és utána egy fél teáskanálnyi mennyiséget kézzel (talán ezzel a legideláisabb), vagy akár ecsettel (ha valaki ezt szereti) szép egyenletesen felvinni. 

Nem lesz maszk hatású, mert csodásan beszívódik, és szép egyenletes bőrfelszínt hagy maga után egész nap, anélkül, hogy bezsírosodna a bőrünk. 😃


Szerintem mindenképp érdemes tenni vele egypróbát, és most ráadásul 20%-os kedvezménnyel beszerezni a márkát forgalmazó Patikákban, mert ismét egy jó termékről van szó, amit a BIODERMA alkotott. 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Ilcsi krémek- teszt