Blog 2015.

Sziasztok!  

Elnézéseteket kérem, hogy kissé inaktív voltam az év végén. De mi ilyenkor a nagy családdal (Kislányom, Férjem, Szüleim, Bátyám és Családja) el szoktunk utazni néhány napra, egy kis fürdőzésre, pihenésre és Szilveszteri bulizásra. :) 

De ez a bejegyzés most nem is erről fog szólni, hanem arról, hogy a blog életének történéseiben mit, miket szerettünk a 2015-ös évben.  

Ezeket szedtem most össze, mert megmondom őszintén még én magam sem voltam tisztában vele, mennyi mindenről volt lehetőségem írni. :) 

 

 

Először is amik boldogsággal töltenek el, azok azok, hogy.....

 

már 434 kedvelője van a blog facebook oldalának

 

eddig összesen 140 bejegyzés íródott

 

és már 45245 oldalmegjelenítés történt, Magyarország után Oroszországban olvasták legtöbben az írásaimat, de még Ukrajnában, Görögországban, Németországban, sőt még az USA-ban is.  

 

Köszönöm, hogy cégek megtiszteltek azzal, hogy tesztelhettem és tesztelhetem a termékeit. Ezek számomra igen fontosak és nagyon nagy öröm ezzel foglalkozni, és ezek által ajánlani, segíteni Titeket abban, hogy mik azok a termékek amiket érdemes kipróbálni, tanácsot adni használatukról, hatásosságukról. 

 

Persze az sem bánat számomra, ha megoszthatom Veletek a csalódottságom, ha olyan terméket veszek le az üzletek polcáról ami borzalom (ez persze csak utólag derül ki) és meg tudom osztani a csalódottságom, hisz tudjuk nem minden tökéletes és igen is vannak olyan termékek amik nem felelnek meg sokunk elvárásának. 

 

De most lássuk mik voltak a kedvenceink :)  

 

Legutóbbi nagy kedvenc bejegyzésem a Sleek Storm paletta és a Freedom Pro Glow Purr bronzosítóról szólt. :) Sikerült két csodás terméket megismernem és megosztanom Veletek :) 

http://szepsegnegyvenfelett.blogspot.hu/2015/12/sleek-storm-szemhejpuder-paletta-es.html 









Ami viszont a szívemhez legközelebb áll még most is az Jean Paul Gaultier Classique eau de parfum és az ehhez kapcsolódó bejegyzés :) 

Változatlanul imádat tárgya ez az illat :) 

http://szepsegnegyvenfelett.blogspot.hu/2015/12/jean-paul-gaultier-classique-no-illata.html










Amit Ti is nagyon szerettetek, az a LUSH Karácsony bejegyzés volt, ezen belül pedig a Bubblegum  ajakápoló radír ami elnyerte a tetszésünket. 


http://szepsegnegyvenfelett.blogspot.hu/2015/11/lush-karacsony.html








....és természetesen a Koreai kozmetikumok vitték még a pálmát részetekről és az enyémről is. De tényleg nagyon jó kis termékekről van szó, amik nem csak szerethetők, de nagyon szuperek is. :) 











Amit még nagyon szerettünk a tavalyi évben az az Avon Digital Divas rendezvénye volt. Még mindig jó szívvel gondolok vissza erre az eseményre. Nagyon jól éreztem magam és sok mindent tanultam azon a napon. :) 









Ami az én és a blog életében volt nagy öröm az, hogy megkaptam életem első blogos díját a Liebster award-ot. 
Itt még van ám két tartozásom, mert két nagyon kedves bloggerinától is megkaptam (hálásan köszönöm!), de megmondom őszintén elfelejtettem és ezzel kapcsolatban még lesz egy bejegyzésem. :) 








Örülök, hogy a PIXIBOX által volt lehetőségem kipróbálni rengeteg olyan terméket, amik egyrészt luxus kategóriások, másik részük pedig natúrkozmetikumok. Jó volt megismerni olyan készítményeket, amiket magamtól biztos nem vettem volna meg, főként az áruk miatt, de így volt lehetőségem megismerni sok olyat amit azóta még meg is vásároltam, vagy attól a márkától szereztem be újdonságokat. 

Remélem a jövőben is szuper jó kis PIXIBOX-ok lesznek és benne csodás újabb és újabb termékek lapulnak majd. :) 










Amit még felsorolásba beillesztenék az a sok nyereményjáték amiket remélem a jövőben is meg tudok majd tartani és még jobban remélem, hogy jó sokan fogjátok követni és fogtok játszani. :) 
Ígérem megpróbálok idén is arra törekedni, hogy sok szépséget tudjak beszerezni és kisorsolni. :) 







De ami ezeken felül a legnagyobb boldogsággal töltött el, az az, hogy sokan szeretitek a blogom és olvassátok a bejegyzéseim.  Hálásan köszönöm a kedves szavaitokat, a véleményeiteket és visszajelzéseteket!

Remélem, hogy idén is velem tartotok majd majd és olvassátok az írásaim és remélem legalább annyira fogtok szeretni mint én Titeket. Mert számomra tényleg ez a legnagyobb öröm! :) 



  

Egészségben, Boldogságban, Szeretetben Gazdag Új Évet Kívánok Nektek! :) 




Megjegyzések

  1. Balogné Kovács Tünde2016. január 4. 21:23

    Szia Anikó! Nagyon boldog új évet kívánok Neked, és azt, hogy a blogod legalább ilyen sikeres legyen, mint tavaly! Én biztos, hogy továbbra is követlek majd! <3 Szia! Balogné Kovács Tünde

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tünde!
      Nagyon szépen köszönöm! :) Én is kívánok Neked Nagyon Boldog, egészségben, Szeretetben Gazdag Új Évet ! :)
      Köszönöm Neked, hogy a jövőben is velem tartasz. :) <3
      Puszi, Anikó

      Törlés
    2. Balogné Kovács Tünde2016. január 5. 12:52

      Köszönöm szépen! :-) Puszi! :-)

      Törlés
  2. Drága Ancsa!

    Remélem az idei év még több olvasóval ajándékoz majd meg :)

    Puszi, Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ildi!
      Nagyon szépen köszönöm! :) Én is remélem, de nekem már az boldogság, hogy Ti itt vagytok velem. :) <3

      Puszi, Ancsa

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés