Digital Divas Hungary Blogger Konferencia 2015.

Sziasztok! 

Mint ahogy már többen, most én is mesélek Nektek egy picit az AVON és a Cosmopolitan Hungary közös szervezésében történt Digital Divas Hungary Blogger Konferencia eseményről az én szemszögemből. :) 




Ugyan nekem szerencsém volt budapesti lévén, hogy nem kell nagyon messzire mennem, csak a város egyik végéből a másikba :) De sikerült lekésnem a buszt, így épp hogy 10 óra előtt estem be az általam még sosem látott Larus Étterem és Rendezvény központba. 





Mint ahogy az sejtettem már jó sokan voltak a blogger lányok, és megint az az érzés kerített hatalmába mint az első blogos eseményen, az a bizonyos gyomorszorító tétlenség. Te jó ég ! Becsöppentem sok "ismeretlen" ismerős közé, és vajon itt vannak e azok az emberek akiket ismerek és vajon lesz módom szóba elegyedni velük egy kis beszélgetésre vegyülésre. 
Itt voltak, de sajnos csak egy-kettővel sikerült találkoznom. 





Csak hogy leplezzem az izgalmam, bazi gyorsan feltaláltam magam és elmentem ittam egy nagyon finom barack levet, merthogy el voltunk látva csoda finom ételekkel, italokkal, amiből ekkor még csak egy üdítő fért belém. 

Ezek után nagy örömömre, elkezdődött a konferencia így betereltek minket egy nagy terembe ahol megkezdődtek az előadás sorozatok. 





Elsőként az AVON és a Csomopolitan vezetője köszöntött minket, utána pedig rögtön bele a mély vízbe Bihari Viktória beszámolója Milyen egy trendi blog 2015-ben előadása kezdődött.   

Miután Vikitől megtudtuk milyen a trendi blog, jött Parádi Gabi aki arról mesélt, hogy mennyibe kerül egy blog elindítása, és ebben a szellemben folytatódott tovább egy kerekasztal beszélgetés is, hogy Szűcs Ádámmal/Egy nap a városban, Travellina, és Márk Szonja/Édesem mesélt nekünk, hogy Ők hogyan kezdték a blogolást. 

Mindezek után egy üde színfolt érkezett a terembe,mégpedig a Ki mit Tube 2015 nyertese Bánki Beni rappelt el nekünk egy nagyon kedves szöveget, amitől biztos sokan meg is hatódtunk és örülök, hogy egy kicsit megismerhettem Őt a vidám és igazán gyermeki, tiszta és őszinte személyiségét.  :) 


Itt jött egy jó kis ebédszünet. Na gondoltam megint ki kell mennem és senki nem fog velem szóba állni, úgyhogy lecsaptam az eslő legfinomabb falatokra és oda álttam enni egy asztalkához. Kisvártatva odalépett hozzám Gyermekvilág-Gyermekjog blog íroja és és mint utólag is nagy örömömre a K-öröm blog bloggerinája Szilvi és végre fellélegeztem és kinyíltam. :) 




Nagyon sokat beszélgettünk és örülök, hogy ennyire kedves és közvetlen embereket ismerhettem meg. Szilvi személyében  pedig egy nagyon életvidám, kedves fiatal hölgyet (mondanám, hogy lányt, de lehet megsértődne :-)   ismerhettem meg. Talán épp ezért éreztem azt, hogy totál egy hullám hosszon vagyunk. Ez van, ha két életvidám ember találkozik. :) 


No de véget ért a finom ebéd, sikerült jól megpakolnom a pocakomat, ezért örültem is, hogy le kell ülnünk a további előadásokra, mert kicsit megpihenhettem. :) 




Itt rögtön Takács Nóritól a Hogyan legyek jó nő műsor (most már Norie) szépségszakértőjétől megtudtuk milyen a tökéletes beauty videó. És azt kell mondja hogy az összes közül valamiért ez állt a szívemhez közel. Egyrészt azért mert szeretem Nóri videóit, másrészt mert nagyon  könnyed vidám volt az előadás hangulata elejétől a végéig, persze ez nem csak Nórinak, hanem Gábornak is köszönhető. :) 

Dr. Csécsei Roland jogász elmesélte, hogy miről van jogunk blogolni. Többek között milyen képeket, videókat, stb. oszthatunk meg saját blogunkon, vagy akár a közösségi oldalainkon. 
Hát igen csak meglepődtem mikor megtudtam, hogy még egy szép napot fotót sem oszthat meg az ember lány a csak úgy jóhiszeműen jókívánságát kifejezve.  Hoppá ! 

Na itt még nem sejtettem, hogy a következő kerekasztal beszélgetés hallatán merre melyik szék alatt fogom keresgélni az állam, ugyanis   beszélgetés kezdődött a mennyit lehet keresni egy a blogolással témában Festy, Bauer Évi/Krémmánia, Urban Eve, Bartos Anita szépségblogger/az AVON PR koordinátora előadásában. 

Megmondom őszintén ezen annyira nem kaptam fel a fejem, ugyanis a blogom a hobbim és még a mai napig nem is jutott eszembe, hogy ezzel akár keresni is lehet. 

De aztán ahogy szépen lassan kifejtették, hogy egy bloggernek már az elején milyen költségei vannak, mint pl. egy minimum 200.000,-ft-os fényképezőgép, hát igen csak elkezdett kikerekedni a szemem.

Az persze tény, hogy kiadások természetesen vannak, hisz vásárolunk minden féle szépséget amiket befotózunk, felteszünk a blogra, mert senki sem úgy kezdi, hogy sorban állnak az ajtaja előtt a cégek és tesztelni való termékekkel halmozzák el őket. 
De azt álmomban sem gondoltam, hogy több százezer sőt milliók is röpködnek kifele az ember zsebéből, ha igazán jót és szupert szeretne letenni az asztalra. 

Na nem kell megijedni én sem így kezdtem, sőt még egy hiper-szuper fényképezőm sincs és ez meg is látszik a képeim minőségén, de remélem egyszer nekem is lesz majd annyim, hogy félre tudjak tenni egy nagyon jó kis gépre. 
Bár ez egyenlőre megvalósíthatatlannak látszik, de örök optimista révén a remény hal meg utoljára. :) 

Mindezek után mikor végre felocsúdtam megismerhettük Magos Juditot és tüneményes kutyusát egy szépséges magyar vizslát Deményt a kötsögöt (ezt sosem fogom megtudni miért ez a név) és megtudhattunk hogy lesz blogból bestseller. 

Továbbá a divat témában is jöttek szakértők Evgeniya MArkova, Head of Brand Marketing, Fashiondays.hu ahol ténylegesen a divatról volt a beszélgetés ami témát mindig örömmel és szívesen meghallgatok, de hozzá szólni sokat nem tudok :) 
Egyrészt mert nem érzem közel magamhoz, másrészt mert nem vagyok egy divat követő emberke. Sosem voltam és mindig büszke is voltam rá, hogy a hozzám jól illő ruhadarabokat részesítettem előnyben és nem az adott divat olykor -olykor borzalmait. :) 
Ebben most sem változtam, max csak annyiban, hogy még kevesebbet költök magamra mióta a Kriszti lányom megszületett. 
Persze mindez azért, mert egyszerűen nincs türelmem órákig válogatni egy-egy ruha boltban. Na a cipőkkel már azért másképp vagyok, ott el tudok molyolni. :) A szépségápolás meg hát az az én fellegváram :)



  


Itt ismét kaptunk egy lélegzetvételnyi szünetet ahol jókat fotózkodtunk és nagyokat nevettünk. :) 




Ezután hódítsd meg az instát beszélgetés kezdődött Boroznaki Gergő/Crane és Viszlai Márk/divatfotós előadásában. 
Ami tetszett és hasznos is volt számomra, mert még igen csak kezdő instásként sok mindent megtudtam, mit hogyan kellene csinálnom. :) Na majd meglátjuk. :)

Fördős Zé elmesélte miként lehet eljutni a Facebooktól az RTL Klubig.

Ezután Végh-Kósa Anita az Avon kommunikációs vezetője mesélt nekünk az AVON és a Bloggerek kapcsolatáról.

Végezetül pedig szintén kerekasztal beszélgetésben AVON: Végh-Kósa Anita, kommunikációs vezető; LG: Király Erik, regional marketing manager;  GAP: VErovszky Dóra, communications manager; Horváth Renátó, ügyvezető, Eastaste Music Ltd. - a Coca Cola zenei ügynöksége képviseletében meséltek nekünk a multik és a bloggerek kapcsolatáról. 



Néhány előadóval azért szívesen eszmecserét folytattm volna, mert néhány dologgal kapcsolatban amit Ők is és én is teljesen másképp látunk. :) De erre sajnos nem volt idő és lehetőség, pedig jó lett volna megtudni mit mért gondolnak úgy ahogy.

A legvégén pedig zárás előtt még egy nagyon hangulatos Digital Divas díjátadó következett, ahol sok általam is jól ismert bloggernek sikerült a Digital Diva elismerést megnyernie. Szívből gratulálok Nekik! :)


A kijáratnál pedig egy nagyon kedves kis ajándékcsomag fogadott minket amiben a képviselő cégek rejtették meglepetéseiket. 

Utólag is nagyon szépen köszönöm az AVON-nak a meghívást, nagyon jóleső gesztus volt, és köszönöm a szervezőknek, hogy ilyen színvonalas programot és kiszolgálást kaptunk mennyei csemegékkel. :) 




Remélem jövőre is lesz alkalmam részt venni ezen a neves eseményen. 




Megjegyzések

  1. Annyira szeretem, hogy ilyen emberiek az írásaid. Jó lehetett egy ilyen egész napos csajos rendezvényen lenni, az írásod visszaadja a hangulatot. Igazad van nem kell mindenben a divatot követni, inkább az egyéniségedhez illő ruhát kell viselni. Csinos voltál, tetszik táskád.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de drága vagy ! :) Köszönöm szépen a kedves szavakat :) Én meg annak örülök, hogy emberien írhatok és ennek vannak akik örülnek és épp ezért i szeretek szívből blogolni. :) Mondjuk most hogy elolvastam az egészet, hát találtam egy-két kissé értelmetlen mondatot, de hát látszik, hogy éjnek évadján írtam a beszámolóm :-.)
      Köszönöm szépen, szuper ki táska, de sajnos elég kicsi arra, hogy a fél lakást, pipere polcot bele pakoljam :) Ez most be is bizonyosodott. :)

      Törlés
  2. Annyira kár, hogy kevés volt a szünet, hogy mindenkivel lehessen találkozni, beszélgetni, minden előadás után egy óra lett volna az ideális nagyjából. :D
    Látom, nem csak én voltam az, aki pici gyomorgörccsel érkezett és a baracklevet választotta! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos kevéske szünet volt, pedig jó lett volna mindenkivel dumcsizni. Na majd a legközelebbi eseményen :)
      Neked is ? :D Ezek szerint nem voltam egyedül a görcsösségemmel. :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés